A MULTIPLY projekt célja, hogy hogy ösztönözze az önkormányzatokat az ágazatközi integrált városfejlesztésre kerületi (településrész, negyed) szinten, egy célorientált peer-to-peer tanulási program keretében, amelyen keresztül megoszthatják és megvitathatják egymással, hogy hogyan kombinálhatók a fenntartható közlekedés, energia és a területrendezés elemei, hogy településeiket klímabaráttá és élhetőbbé tegyék.
A programban résztvevő önkormányzatok kiválasztására egy hazai verseny keretében kerül sor, mely során olyan Példamutató települések kerülnek kiválasztásra, akiknek már van tapasztalata az integrált fejlesztés területén, illetve már megvalósult intézkedésekről tudnak beszámolni, illetve kiválasztásra kerülnek a legmotiváltabb Elkötelezett települések is. A hazai verseny nyerteseinek alkalma lesz rszt venni egy peer-to-peer tanulási programban, mely az önkormányzatok szmára hasznos lehet, amennyiben törekednek az energiaátmenet hatékony tervezésére, finanszírozására, kommunikciójára és végrehajtsára.
A peer-to-peer tanulási program keretében szakmai workshopokat és programokat szervezünk az érintett településekre szabottan. A projekt második felében az Elkötelezett települések terveket fognak kidolgozni a Példamtató települések részvételével és segítségével, mely egyfajta modell lehet egy adott településrész energiahatékony fejlesztésére.
A projekt során szerzett ismereteket, valamint az elkészített anyagokat széles körben fogja terjeszteni a konzorcium, hogy megsokszorozzák az integrált tervezési projekteket kezdeményező uniós önkormányzatok számát az energiahatékonyság és a lakosság érdekében.