Mit akarunk tenni?

A MULTIPLY projekt keretein belül „Példamutató települések” és „Elkötelezett települések”az integrált városfejlesztés területén igyekeznek tapasztalataikat megosztani és együtt bővíteni.Mindkét településkategória résztvevői egy peer-to-peer tanulási programban vesz részt, amelynek eredményeképpen az Elkötelezett települések önkormányzati dolgozói fejlődhetnek az integrált településfejlesztés témájában, és végül egy jól átgondolt tervet dolgoznak ki egy adott településrész energiahatékony fejlesztéséhez. Az Energiatervek kidolgozása az Elkötelezett települések számára a projektben való részvétel feltétele, de természetesen a Példamutató önkormányzatuknak is lehetőség van a tervezési dokumentum megalkotására.

A MULTIPLY lépésről lépésre:

 

Mit akarunk elérni?

  • Hogy kommunikációt kezdeményezzünk a Példamutató és az ambiciózus Elkötelezett települések közt
  • Hogy aktivizáljuk az önkormányzatok döntéshozóit, illetve a kommunikációval és településfejlesztéssel foglalkozó szakembereket
  • Hogy lehetővé tegyük, hogy a kulcsfontosságú szereplők kölcsönösen erősítsék egymást az európai energetikai átállásban
  • Hogy kiaknázzuk az energiahatékonysági lehetőségeket helyi szinten
  • Hogy hangsúlyozzuk az integrált településfejlesztés fontosságát
  • Hogy kommunikáljuk és népszerűsítsük az integrált településfejlesztés irányelveit

 

A MULTIPLY számokban kifejezve
6 országos verseny

42 peer-to-peer tanulási programban részt vevő önkormányzat

24 Elkötelezett település

960 önkormányzati szakember

24 Energiaterv

177 GWh / év energiamegtakarítási cél

80 GW / év megújuló energiatermelés